Ten feet tall (novel; Ziall) IX.

 Hello!

 Itt is lenne a következő fejezet, igaz később, mint általában szokott lenni, de így hozta az időm.

Őszintén tartok a reakcióktól, hiszen ebben a részben egy igazán sorsfordító eseményt olvashattok, és nagyon félek, hogy esetleg csalódottak lesztek, illetve túl nyálasnak fogjátok gondolni. 

Remélem nem így lesz.

Kérlek jelezzétek kommentek formájában véleményeteket, számomra hihetetlen nagy dolog lenne! Akár egy szó is elég, mondjuk egy "klassz"; egy bloggernek még ez is szívbajt okoz. 

 Jó olvasást kívánok, és kérlek komizzatok! Sokat jelentene nekem bármilyen komment; kritika vagy dicséret, esetleg egy darab szó. Bármi. Enjoy. xxx

Ui: Utolsó nyári hétvége, nagyon használjátok ki!!!

Uui.: HAPPY BIRTHDAY TO ONE OF THE GREATEST PERSON IN THE WORLD! BOLDOG SZÜLINAPOT LIAM JAMES PAYNE!!!! <3

 Mikor életemben először pillantottam meg Niall Horan-t, nem gondoltam, hogy egy olyan csodás fiú, mint Ő, le fog állni egy olyannal, mint én.
 Ahogy egy órával utána még mindig ott ültem az aranyló, homokos parton, kezemben a tornacsukámmal, a gyönyörű tájat figyelve, elgondolkoztam az identitásomon, mélyebben, mint a repülőn. Világéletemben érzékeny voltam, szerény, tartózkodó, inkább a háttérben meghúzódó típus. Amolyan tipikus művészlélek fajta, annyi különbséggel, hogy akkor nem tartottam magamat semmire. Nem éreztem magamat különlegesnek, olyannak, aki képes lenne az egész világot "meghódítani".
 Elég bizonytalan voltam, legfőképpen magammal szemben.
Ezeket a tulajdonságokat ráfogtam az identitásomra, ami már akkor egyértelmű volt.
 Homoszexuális.
Azt hittem, az vagyok. Ekkor biztos voltam abban, hogy minden rossz tulajdonságom erre fogható, ami egy nagy baromság volt - természetesen.

 Mélyen elgondolkozhattam, mert mikor egy lágy hang kimondta a nevemet, kissé megugrottam, a szívem hatalmasat dobbant.
 És mikor elfordítottam fejemet balra, merre a hang tulajdonosa volt; még nagyobbat dobbant.
Azt mondják egyesek, létezik szerelem első látásra. Akkor nem tudtam, hogy az Ő részéről mi volt a helyzet, de abban biztos voltam; hogy nekem az volt. Első látásra beleszerettem.
Ragyogó mosoly, s kisugárzás. Ennek a kettőnek az összetétele csapott pofon először, akkor úgy éreztem; mintha a mennyországban lennék, és egy angyallal találkoznék.
Niall Horan-nek angyali kinézete volt; szőke haja; édes mosolya, mely ekkor száján csücsült; hihetetlenül kékellő szemei - akkor a nap sugarai még jobban kiemelték - voltak azok, melyek erre a kinézetre sarkallták Őt. Aztán, ahogy végigtekintettem rajta, a nyelvemre kellett harapjak. Nem viccelek, komolyan így történt. A nyelvemre harapva vettem tudomást még erősebben verő szívemről, és valami más érzésről, mely leginkább lefelé irányult.
 Fehér, felirat és minta nélküli trikóban volt; mellbimbói kilátszódtak alóla. Egy keki színű, térdig érő gatya volt rábújtatva, már akkor kivehető formás lábaira.
Egyszerűen nem értettem mi történik velem. Soha, senki nem fogott meg annyira, mint akkor Ő. Lehet, hogy ez teljesen nyálasnak tűnik, meg hitetlennek, de így éreztem.

- Wow... -  igen meglepett hangjára eszméltem fel, fejrázással próbáltam visszatéríteni magamat a valóságba. Niall hihetetlenül áthatóan mért végig, majd nézett mélyen szemeimbe. Olyan paradicsom vörös voltam, mint még soha, éreztem, ahogyan égett az arcom, ráadásképpen zihálni is kezdtem, meg izzadni. - Szóval te lennél Zayn? - villantott egy vigyort, hangjából nem igazán tudtam semmit kivenni.
 Nagyot nyelve bólintottam, majd feleszmélve álltam föl, és poroltam le gatyámat.
- Z-Zayn Malik - dadogva nyújtottam felé kezemet, ahogy közelebb léptem hozzá.
Még mindig olyan áthatóan nézett szemeimbe, hogy térdeim megremegtek.
- Niall Horan - a hangja olyan biztosan csengett, hogy még jobban zavarba jöttem.
Úgy tűnt, mintha így, közelebbről még tüzetesebben végigmérné arcom minden szegletét, én pedig féltem, hogy annyira zavarba fogok jönni, hogy az felrobban.
 Nem mertem a szemébe nézni, a madarakat figyeltem a távolban, melyek háromszög formában repültek a napsütéses égen. Egy ideig kínos csönd telepedett közénk, én mindeközben egész végig éreztem magamon tekintetét, egy pillanatra sem nézett el rólam.
 Viszont ekkor torkot köszörültem, amire mintha Ő feleszmélt volna.
- Bocsánat, ha túl zavarba ejtően bámullak, de egyszerűen... - Mikor megszólalt, és őszinte hangvétellel kezdett el hozzám beszélni; szemei máshogyan kezdtek el csillogni, és a vigyor sem volt ott az arcán. Ekkor viszont mintha nem találná a szavakat, megakadt mondandójában, és kissé tartva valamitől meredt szemeimbe, ugyanolyan áthatóan. Láttam rajta, hogy kis ideig vacillál azon, kimondja-e azt, amit szeretne, de végül megtette. És én teljesen meglepődtem őszinteségén. - Oké, ilyet általában nem mondok senkinek, még a saját anyámnak is ritkán, de... Egyszerűen hihetetlenül jól nézel ki. - Elnyílt ajkakkal meredtem rá, féltem, hogy arcom ebben a pillanatban fog felrobbanni. Oly' annyira meglepett és zavarba hozott, hogy csak meredni tudtam kékellő szemeibe, tátott szájjal, paradicsom vörös képpel.
 Félmosoly terült szét ajkain, egy pillanatra lenézett a homokos talajra, mely mozdulat nekem nagyon tetszett. Hihetetlenül szexi volt.
 Majd mikor felnézett, és ugyanolyan pózban látott, felkuncogott. Sokkal angyalibban csengett, mint a telefonban.
Megrázva a fejét jött mellém, a bal oldalamra, és jobb karjával átkarolta a vállaimat. Rögtön megcsapott bódító illata, a közelsége elkábított.
Azzal a mondattal kezdett el magával húzni, és sétálni velem, mely még jobban zavarba hozott:
- Na gyere, te szívdöglesztő. Harry-ék már várnak.

Önkénytelenül is, de megtörtént. Szerelmes lettem. Én, a senki Zayn Malik. Hihetetlen.
Teljesen elvarázsolt.