Ice cream boy (one shot; Harry)

 Hy everybody!:))

Itt is lenne az első one shot-om, ami Harry-s.

 Röpke öt oldal, nem sok. Könnyed és mondhatni aranyos is. Remélem tetszeni fog nektek, még nagyon kettős érzelmek kavarognak bennem ezzel, a one shot-tal kapcsolatban, teljesen nem vagyok megelégedve vele. Azért tényleg remélem, hogy valamennyire tetszeni fog.:) Enjoy.Xxx

 Vasárnap volt. Egy ugyanolyan átlagosnak tűnő vasárnap, mint a többi.
Mint minden vasárnap, ezen a napon is délelőtt takarítottam, főztem, rendet raktam lakásomban. Immáron két éve élek külön szüleimtől, van egy jól fizető állásom, egy híres cégnél; azt hiszem minden rendben van körülöttem. Persze, a munka sokszor fel szokott stresszelni, de utána szépen és lassan, minden megoldódik, szerencsére.

 Már több, mint négy éve, van egy furcsa szokásom.
Pontosan négy éve kaptam meg a szüleimtől Harold-ot, a fiúcicámat. A Harold név ne kérdezzétek hogyan jött, egyszerűen csak ránéztem a cicámra és a külseje alapján "Harold-osnak" ítéltem meg. Talán az angol, királyi családra emlékeztet királyi kinézetével. Selymes és dús bundája van, és mindig fennhordott orral járkál, mint aki büszke magára. Hát igen, kis büszke jószág, de én így szeretem.
 Négy éve történt, azaz mikor tizennégy éves voltam, hogy a cicámat elvittük apámmal kicsit sétálni, a közeli parkba. Igen, úgy mint a kutyákat szokás. Csak Neki nincs nyakörve, soha nem szökne el tőlem, ezt már megtapasztaltam. Nagyon hűséges egy macska.
Miután apával és a cicámmal körbejártuk az egész parkot, talán már többször is, egy fagyizóhoz érkeztünk. Gondoltuk jól esne egy kis fagyi; úgyhogy ott, abban a kis hangulatos cukrászdában fagyiztunk egy jót; még a macska is kapott.
  Ez annyira tetszett, hogy immáron apa nélkül, de minden vasárnap elmentem Harold-dal oda; így ez egy vasárnapi szokássá vált. Mellesleg a szabad levegő és a fagylalt jót tesz az embernek! Najó, talán a fagylalt nem annyira...


- Harold, gyere, megyünk a parkba! - a bejárati ajtómhoz érve, felkaptam egy cipőt a lábamra, miközben a cicámnak kiabáltam. Mindig hallgatni szokott rám, úgyhogy ilyenkor nem kell keresgélnem; elég csupán elkiáltanom magamat, a nevével.
 Hangosan nyávogva jött le, a földszintet és az emeletet összekötő lépcsőn, mire hangosan felnevettem. Ilyenkor olyan, mintha panaszkodna, nagyon aranyos.
- Jól van - vakargattam meg a fülét, mire dorombolva simult a tenyerembe. Muszáj volt elmosolyodnom - Na gyere, kapsz egy kis fagyit! - fejemmel az ajtó felé biccentettem és ki is nyitottam azt.
 Nyávogva sétált ki büszkén, én pedig követtem Őt és bezártam a bejárati ajtót.

***

- Harold, nézd csak, ott egy lánycica! - mutattam egy pár méterrel arrébb lévő cicára, mire Harold odanézett és nyávogott egyet. Muszáj volt felnevetnem. Mintha csak azt mondta volna, 'hmm, milyen jó csaj', vagy nem is tudom.

 Éppen a fagyizó kinti részében ültünk, Harold-dal. Míg én a széken ültem, úgy Ő az asztalon feküdt. A nap hétágra sütött, egészen jó idő volt, ahhoz képest, hogy Anglia nem éppen egy napsütötte ország, még ilyenkor, nyáron sem.
 Két gombócos fagyit ettem, Harold persze csak egy kis gombócosat.
Jó volt a hangulatom, köszönhető az időjárásnak és a fagyinak, meg persze a cicámnak. Furcsa, mert úgy hogy van egy cicám, sosem érzem magamat magányosan.

 Éppen a második gombócomba nyaltam bele, mikor a fejemmel balra fordultam, csak úgy nézelődni, vagy nem is tudom.
 De amint a kinti jégkása pulttal találkozott a tekintetem, lefagytam. A pult mögött egy észveszejtően helyes srác állt, éppen egy anyát és kislányát szolgálta ki.
 Végigmértem. Egy piros, galléros és rövid ujjú pólót viselt, fekete és feszülős farmerral. Derekán pedig a cukrászda logójával ellátott, kis kötényke volt rákötve. A haja gesztenye barna színű volt, kusza, de mégis rendezett és göndör. Zöld szemei voltak, még innen, több méterre is kitűnt. Karján láttam egy- két tetkót, ami plusz pont, hiszen én oda vagyok a tetkókért. Izmos volt, de nem durván, ami szintén plusz pont.
 Elolvadtam a látványától. Komolyan, még azt is el tudom képzelni, hogy folyt a nyálam is... De persze - és szerencsére -, nem így volt.

Lepett sóhaj hagyta el a számat, mikor kilépett a pult mögül és a pult előtt álló kislányhoz, leguggolt. Kezében gondolom a lány rendelése volt. Édes mosollyal - úristen, gödröcskéi vannak!! - adta át a jégkását a kislánynak és mondott is valamit, amiért a kislány elpirult. Nos, biztosan én is elpirulnék egy ilyen ember előtt.
  Féloldalas mosollyal állt fel, majd fordult meg, hogy visszamenjen a pult mögé. Ez idő alatt volt szerencsém megtekinteni hátulról formás fenekét és combjait. Ismét felsóhajtottam. Biztosan nem lenne esélyem nála.

 Cicám nyávogására eszméltem fel, mire gyorsan ránéztem.
A szemével mintha csak azt üzente volna: 'Hagyd csak! Jobb fiút érdemelsz!', vagy valami ilyesmit. Furcsa, de néha úgy érzem, hogy a macskám az apám is lenne egyben - ugye fiú létére.
 Pár másodpercig szemeztem macskámmal, de ezt Ő szakította meg, nyávogásával. Az a fajta nyávogásával, ami annyit tesz; menni akar haza.

Sóhajtva, egy mosollyal, lehunytam szememet, majd felálltam. Maradék fagyimat a mellettünk álló kukába dobtam; már nem volt kedvem megenni. Macskám pedig már időközben megette, így neki nem kellett kidobnom.
A szék, amin ültem, kissé hangosan jelezte, hogy elmozdult; de nem nagyon zavart. Elvégre itt mások sokkal hangosabbak ennél.
Macskámat óvatosan felkaptam és megsimogattam a fejét.
Még mielőtt elindultam volna, utoljára rápillantottam a 'fagyis fiúra'. Lányok voltak körülötte, nyálcsorgató lányok; ki a mellette lévő asztalok mellett ült, ki pedig tényleg előtte volt és flörtölt vele. Elhúztam a számat. Erről beszéltem - azaz gondoltam! Semmi esélyem.

 Elnéztem és csalódottan kifújtam az orromon a levegőt.
Még egy utolsó pillantást vetettem rá, nem is értem miért... de akkor meglepődtem. Engem nézett!
 Amint rá néztem, egyenesen egymás szemébe meredtünk. A szívem hevesen vert, légszomjam is volt. Egyszerűen nem akartam elnézni; legszívesebben örökké így maradtam volna.
A cicám felnyávogott, mire összerezzentem. Ránéztem macskámra és egy mosollyal megsimogattam.
 Gondoltam, elég mára ennyi "kaland", ráadásul túlságosan féltem visszanézni arra a fiúra, főleg odamenni hozzá; így sarkon fordulva, hazaindultam.

Amint a park járdájára értünk a cicámmal, letettem a karjaim közül, had sétáljon még.
 Mosolyogva figyeltem, ahogyan büszkén lépeget. De aztán a gondolataim újra visszaterelődtek arra a fiúra. Furcsa. Mintha egy láthatatlan erő vissza akarna húzni hozzá, olyan érzésem van.

 Próbáltam magam túl tenni ezen, így gyorsabban is kezdtem el sétálni, amit cicám meglepve fogadott, de tartotta tempómat. Nem értem, hogy miért nem tudom magamat túltenni ezen a fiún, eddigi fiúkat is, kiket kicsit is helyesnek ítéltem, el tudtam felejteni. Akkor Őt miért nem?!

***

 Eltelt egy hét. Próbáltam kiverni a fejemből, hiszen Ő is csak egy pasi... Egy khmm... eszméletlen pasi.
Ezalatt az egy hét alatt a munkámban is szétszórtabb voltam, a macskám is mintha folyton panaszkodott volna rám sok nyávogásával, szüleim is most sokkal inkább idegesítettek a telefonba.
 Folyton róla álmodoztam. Nem csak ébren, de alva is. És nem éppen egy normális álmok voltak azok. Nagyon nem.

 Délután volt, ideje lett volna indulni a parkba, de nekem nem volt kedvem. Féltem, mert mi van, ha megint ott lesz? Azt sem értem, hogy eddig  miért nem láttam ott... Tuti, hogy nemrég kezdett el ott dolgozni.
 Így hát gondoltam nem megyek ma kivételesen el a parkba.

 Egy óra múlva viszont megváltozott a véleményem, miután a cicám, előszeretettel rikácsolt nekem, mintha csak panaszkodott, hisztizett volna. Jézusom, ez a macska nem komplett! Vagy csak ilyen okos?

***

Amint cicámmal a fagylaltozó bejáratához értünk; rögtön Őt kezdtem el keresni a szememmel. Miután tekintetemmel megtaláltam a jégkása pultot, csalódott lettem. Nem volt ott. De talán egy kicsit meg is könnyebbültem, hiszen ahogy már említettem; eléggé féltem a Vele való beszélgetéstől, találkozástól. Uh, ha tudnánk beszélgetni, tuti biztosan leégetném magamat. Az olyan tipikus én lennék.

 Cicám újra felnyávogott mellettem; jelezve, hogy figyeljek rá és vigyem el a karjaimban - ahogy szoktuk -, a szokásos asztalunkhoz.
Egy sóhajjal, majd egy kis mosollyal a számon; felemeltem macskámat és a feje búbját meg is simogattam.

  Szép lassan, de biztosan, odalépkedtem az asztalunkhoz. Most sok ember volt a cukrászdában, még itt, a kinti részében is; ráadásul a kisgyerekek is előszeretettel mutatták ki hiper-aktívitásukat, rohangálásukkal. Mi történt itt? Hirtelen most miért lettek ilyen sokan? Ez nem épp egy népszerű cukrászda; nem sokan szoktak járni ide, azért is szerettem ennyire.
 Körbenéztem. Furcsállva néztem körbe, amint eljutott az agyamig, hogy milyen szokatlan ma a vendégek listája. Mindegyik asztalnál vagy fiatal lányok ültek - fejükkel folyton a cukrászda épületének, átlátszó bejárati ajtaját lesték -, vagy pedig kisgyerekes anyák voltak itt - kinek sikerült néha-néha odapillantani a bejárati ajtóhoz, de a gyerekük miatt nem mindig. Kezdett leesni mi folyik itt. Biztos valamilyen nagyon jól-kinéző-pasi van itt; akkor szoktak így viselkedni ebben, a kis városban.
 Csak egy fejcsóválással fordultam oda cicámhoz.
- Harold, ez nevetséges, nem? - ezzel felnyávogott, mintha csak válaszolt volna.
Egy  mosollyal megsimítottam arcának bal felét, mire dorombolva simult tenyerembe. Kis aranyos.
- Najó, Harold, csak maradj itt, elmegyek fagyiért, mert úgy tűnik, egyhamar nem fog ide pincér jönni - majd egy fejre simítással felálltam és elindultam, be az épületbe.
 Amint kinyitottam a bejárati ajtót, a kinti nők és lányok lepett sóhaját hallottam meg, mire kérdőn fordultam meg. Tágra nyílt szemekkel vizslattak engem, mire hirtelen úgy éreztem magamat; mint mikor a gepárd lesújt szegény antilopra... De egy kicsi sajnálatot is éreztem. Én egy helyes srác miatt nem fogok itt üldögélni! Kizárólag fagyi miatt jöttem, semmi és senki más miatt!
 Fejcsóválva léptem be az épületbe és csuktam be magam mögött az ajtót.
Körülnézve lepetten fogadtam, hogy itt bent is sok a női nemű személy, de itt inkább már a naggya annyi éves lehetett, mint én. Grimaszolva sétáltam a fagyis pulthoz, ami mögött és előtt még nem állt senki; sokkal inkább a sütik pultjánál álltak sokan.
 Próbáltam inkább a fagylaltokra koncentrálni, ami eléggé jól sikerült.
Sok-sok íz közül végül a citromot és az epret választottam ki magamnak, cicámnak pedig a szokásos, csokit.

 Miután felemeltem a fejemet, hogy az eladót megkeressem és kiszolgáljon; meglepődtem. Sőt, ez nem is elég jó szó rá. A szívem hirtelen kezdett el hevesen dobogni, hirtelen lett megint légszomjam.
 Na, ki állt előttem, azaz a pult mögött? Pontosan AZ a fiú, kit egy hete láttam, kit nem bírok kiverni a fejemből, már egy hete.
- Szia, mit szeretnél? - kedvesen rám mosolygott és ugyanígy kérdezett.
Hirtelen hallottam meg lányok sóhaját, mire zavartan néztem körbe a cukrászdán. Mindenki ezt a fiút nézte, néha pedig engem is megtiszteltek egy-egy féltékeny pillantással.

 Még mindig zavartan néztem vissza a fiúra.
- Ö-öhmm... - dadogtam, majd végül "megembereltem" magamat - Kettő fagyi lesz, az egyik két gombócos, a másik pedig egy. A kettő gombócosba egy citromot és egy epret szeretnék... - miközben mondtam rendelésemet, Ő bólintva vette kezébe a fagyis kanalat, mellyel ki tudta gombócokkal szedni, a tölcsérbe, a kért fagylaltokat.
 Mosolyogva adta oda az egyik rendelésemet, mire halkan megköszöntem, majd a cicám rendelését is elmondtam, amit szintén bólintva és mosolyogva csinálta meg, majd adta oda nekem.
- Nem szeretnék tolakodó lenni, de láttalak itt a macskáddal... Öhm, azt a fagyit neki vetted, ugye? -  biccentett fejével az egy gombócos fagylalt felé - Nagyon aranyos cicának tűnik, imádom a cicákat - nagy mosollyal nézett a szemembe, miközben kezét megtörölte köpenyében és a pultra támaszkodott.
 Kicsit zavarban voltam, szerintem ez látszott is rajtam. De várj... Ő látott engem és a cicámat? Ráadásul Ő is imádja a macskákat? Úristen!
- Igen, neki viszem, imádja a fagyit... - kedvesen rámosolyogtam, majd folytattam - Igen, tényleg nagyon aranyos macska, csak néha úgy viselkedik, mint egy rossz kisgyerek... De persze így imádom őt - kissé felkuncogtam, Ő pedig kissé felnevetett - Egyébként tényleg imádod a macskákat? Huh, ez sem hétköznapi dolog... - gödröcskés mosollyal nézett még mindig a szemembe, és éreztem ahogyan a szívem megállás nélkül, úgy dobod, mintha éppen futnék.
- Tudom, általában a pasik kutyapártiak, de... nos, hát.... - vállat vonva, felnevetett - én nem vagyok az.
 Óvatosan felnevettem, mire Ő folytatta mondandóját.
- Egyébként nekem is van egy cicám, Dusty a neve. Kövér egy macska, és eléggé szemtelen is, de én így imádom - újra vállat vont, miközben az a hatalmas mosoly még mindig égett rajta.
 Újra felnevettem mondandóján, de már kicsit felszabadultabban, de persze nem kirívóan.
- Ez remek - nagy mosolyt villantottam felé, majd ahogy a fagyikra néztem, gyorsan folytattam mondandómat - De úgy tűnik a fagyik mindjárt elolvadnak - kissé felemeltem a kezemben lévő fagyikat, miközben beszéltem -, meg szerintem már a macskám is türelmetlen. Mennyi lesz? - majd az egyik fagylaltot beletettem a pulton lévő "fagyis tartóba" és elővettem pénztárcámat a zsebemből.
- Oh, hagyd csak! Ajándék - rám kacsintott, én meg megszeppenve kezdtem tiltakozni.
- Öhm, ez tényleg kedves Tőled, de én szívesen kifizetem, tényleg... - közbevágott.
- Nem, nem, komolyan. Vedd ezt meghívásnak, tőlem - rám kacsintott újra, majd elsétált a pulttól.
Meglepődve néztem utána, majd visszaraktam pénztárcámat a zsebembe és a pulton heverő egyik fagyit, a  kezembe véve; indultam kifelé. Még az ajtónál visszanéztem, az immáron már látható fiút, a sütis pult mögött. Szembetalálkoztam egy unott, és hamis mosollyal beszélő fiúval, ki az előtte éppen flörtölő lányt próbálja kiszolgálni. Kissé felkuncogtam, majd belenyalva a fagyimba; kimentem az ajtón, egyenesen a cicámhoz, hogy a megérdemelt fagylaltunkat megehessük, amit egy nagyon különleges "fagyis fiútól" kaptam... Fagyis fiú... hmm... ez lesz a beceneve, illetve a rendes neve is addig, míg meg nem tudom igazi nevét.
 Mert ha rajtam múlik, úgy is meg tudom majd később.