Ten feet tall (novel; Ziall) II.

 Hello!

 Meg is jöttem a következő résszel. Úgy terveztem, hogy mindennap hozok új fejezetet, tekintettel a sulikezdésre. Talán beletudom sűríteni tíz, vagy esetleg több fejezetbe a történetet.

 Zayn szemlélete nagyon közel áll hozzám, így nagyon megszerettem a történetet, ilyen még nem nagyon volt, hogy ennyire megtetszett egy történetem. Mindenesetre remélem, hogy Titeket is ennyire megnyert, bár az előző fejezethez érkező kommentekből ítélve - melyek őszintén, jó értelembe véve  megleptek - sikerült.

 Szóval itt lenne, nem is tudok többet hozzáfűzni.

Nagyon remélem, hogy nem okozok csalódást. :)

Jó olvasást kívánok, enjoy! xxx

Ui.: Ha kíváncsiak vagytok, milyen az a hely, ahova majd Zayn fog utazni, annak nevére rákattintva megjelenik a wikipédián, ahol több információt is olvashattok róla. Ezt azért tartottam fontosnak leírni, mert nem éppen egy híres hely az... Én sem ismertem, ennek okáért utána kellett alaposan néznem. 

Szóval ha kíváncsiak vagytok rá, csak kattintsatok a nevére, és olvashattok róla pár infót.

 Európa. Sokszor álmodoztam már arról, hogy egyszerűen csak elszökök otthonról, majd repülőre szállok, és elhúzok oda.
Sok ember szeretne az Egyesült Államokba költözni, és New York maga volt a "mennyország" pár, külföldi embernek.
 Én azonban nem szerettem. Igen, az épületek, a Szabadságszobor, meg a hasonlók szépek, és ha rajzoltam, vagy festettem, igen jól megihlettek. De az a szennyezett levegő, a folytonos hangzavar, és a tolongó emberek az utcán, nem éppen voltak megihletőek, sokkal inkább idegesítőek.
 Nem szerettem New York-ot, azon belül is Manhattan-t. Csupa elkényeztetett ficsúr járt szerte, sok iskolában, akik szintén a nagybetűs életről álmodoztak, habár nem tettek azért semmit sem.
 Lehet, hogy velem volt a baj, de egyszerűen nem szerettem. Sokkal inkább vágytam egy szabad, tiszta levegőjű helyre, mint ott élni; akkor én is úgy érezném, hogy szabad vagyok és tiszta. Egy tengerpart mellett, egy kis bungalóban tengetni napjaimat, mindennap napoznék, és élvezném a tenger adta habokat, megtanulnék szörfözni, lennének szörfös barátaim, és végül... rám találna a szerelem.
 De ezek csak egy igen érzékeny énem álmodozásai voltak, amit természetesen senkivel sem osztottam meg, egyedül az tudhatta, aki irányítja a háttérből az életemet, illetve a többi ember életét.

És most hirtelen ez pottyant elém. Ez a nagy esélynek tűnő ajánlat. Vajon melyik országba fogok utazni? Angliába, a művészlelkek egyik otthonába? Franciaországba, a szintén művészlelkek és végezetül szerelmesek paradicsomába? Olaszországba, az elmúlt évszázadokban sok híres és neves művésznek otthont adó mennyországba? Görögországba, a mítoszokkal, akár valós alapú mítoszokkal teli országba?
 Hova?

- És... - zavartan köhintettem egyet, miközben az eddig messze révedő pillantásomat, újra izgatott szüleimre helyeztem. - Azon belül is hova? - hirtelen lettem izgatott én is, miközben a válaszra vártam.
  Levegőmet benntartottam, szívem hevesen kezdett el lüktetni, éreztem, hogy a vér a fülembe áramol, és ott is elkezd lüktetni. Mai nap már annyiszor lüktetettem hevesen, hogy őszintén aggódtam egészségem miatt.
- Hát... - anya tini lányokat meghazudtoló mosollyal és csillogó szemekkel, izgatottan nézett apám szemébe, apa megismételte mozdulatait.
- Van egy nagyon régi ismerősünk, akivel nagyon sok kaland fűz össze minket... Pontosabban Ő miatta vagyunk együtt - szemem megenyhült a romantikus képre, mely most elém tárult. Szüleim szerelmesen néztek mélyen egymás szemébe, arcuk kissé kipirult volt, és egy apró mosoly bujkált szájuk szegletében, gondolom az emlékek hatására.
 Beharapott ajkakkal néztem el, miközben felsóhajtottam. Mikor leszek majd én is ennyire szerelmes?
Tekintetemet hirtelen vezettem rájuk újra, mikor meghallottam apa torokköszörülését, majd végezetül mély hangját.
- Tiree-be mész, a nyár végéig - bólintott mintegy megerősítésként, anya szintén, és várták reakciómat.
Zavartan vakartam meg bal karomat, hiába, évek óta ez a szokásom, ilyen zavart helyzetekben. Fogalmam sem volt, hol van az a... település, vagyis még azt sem tudtam micsoda is az. A neve sem volt szimpatikus.
- Őőőő... - zavartan ráncolva szemöldökömet meredtem rájuk, arcomról egyértelműen lerítt, hogy nem értem a dolgot.
Ezért rögtön segítségemre siettek.
- Tiree Skóciában van, egy kis sziget - apa ugyancsak bólintva erősítette meg szavait.
- Voltunk már ott egyszer, igazán gyönyörű hely, és tudjuk, hogy ott nagyon jól éreznéd magadat - anya finoman végigsimított bal lábamon, amely neki közelebb volt.
Egy sziget? Huh, nem is hangzik rosszul. Egy kis sziget, tengerparttal, nappal, tiszta levegővel?
 Úgy tűnik mégis csak egyszer megkapja az ember, amiről álmodozik, ha eleget tesz, s szenved ennek érdekében az életben. Annyi álmodozás, vágyakozás, egyedüllét és unalmas élet után, végre történik valami velem? Velem, a kis, senki Zayn Malik-kal?
- Nagyon kedvesek ott az emberek, odafigyelnek másokra, rablások és gyilkosságok sem történnek azon a helyen; kivétel mikor turista időszak van, vagyis most, nyáron, csak akkor történik pár zsebrablás, és hasonló semmiségek. Nem mintha nem bíznánk benned Zayn, de azért mégis csak jobban megnyugszunk, ha egy ilyen békés helyre engedünk el egyedül - folytatta lágyan, mélyen a szemembe nézve anya.
Úgy éreztem, a szívem majd kirepül mellkasomból, annyira boldog voltam.
Az érzékeny énem most előjött, és pár könnycsepp csiklandozta szemgolyómat.
- Köszönöm - suttogtam, majd szorosan megöleltem, mindkettőjüket, amit viszonoztak.

***

 Már éjfél is elmúlhatott, a csillagok előkerültek az égen, fényességükkel tűntek ki a sötét égből. Sokszor elgondolkozok azon, hogy mi, az emberek is olyanok vagyunk, mint a csillagok. Pontosabban az erős, életet megnyerő emberek, akik a sötétségen, gonoszságokon, igazságtalan dolgokon, szenvedéseken át végre ragyoghattak, kitűnve abból a zord világból.
 Vajon én is egyszer ragyogni fogok?
Mert kétségkívül biztos vagyok benne, hogy jelenleg egyáltalán nem csillogok. Még sok lépést kell tennem a boldogságom felé, de ezzel, az ölembe pottyant eséllyel talán már sebesen úton vagyok afelé.

 A szobámban lévő, egész alakos tükörben álltam, meztelenül. Ugyan, úgy éreztem szüleim bejelentése után, hogy boldogabb vagyok, mint valaha, és izgatottabb, mint valaha; most, ahogy magamat néztem, elment az egésztől a kedvem.
 Ritka az, mikor a fiúk nincsenek megelégedve testükkel, de azt hiszem én benne vagyok ebben a "ligában". Túl vékonynak tartottam magamat, nem volt rajtam semmi izom, még egy kicsi háj sem. Kisebb koromban sokszor csúfoltak gizdának, meg hasonlóknak, de mára már szerencsére megszűntek ezek, habár testem nem sokat változott azóta.
Végig simítottam hasamon, mely olyan lapos volt, hogy bordáim kilátszottak. Elhúztam a számat, és mintha égetné kezemet az a testrészem; úgy kaptam el onnan jobb tenyeremet. Fejemet elfordítottam az ablakom felé, merről csillagok, s a hold fénye behatolt. Csodálattal figyeltem ezt, és ekkor azt kívántam, bárcsak boldog lehetnék végre. Bárcsak megtalálnám a saját Kánaánomat, bárcsak lennének barátaim, bárcsak meg lennék elégedve magammal, bárcsak nagybetűs életem lenne, és bárcsak megtalálna a szerelem.
 Hiába, mindig is túl érzékeny voltam, sokszor neveztek "buzinak" is, mintegy rosszakaróként az iskolában.
Őszintén szólva nem volt letisztázva még bennem nemi identitásom, lehetséges, hogy tényleg egy rossz buzi vagyok.

Pár könnycsepp megint csiklandozni kezdte szemgolyómat, két karom csak elgyengülve lógott, vékony felsőtestem mellett, fejemet lehajtva meredtem vékony lábaimra.
 Csak reménykedni tudtam abban, hogy végre minden jobb, s szebb lesz.