Haunted (one shot; Ziam)

Halihó!!!

Sajnálom, hogy így eltűntem. Sajnálatos módon leállt a gépezet; a szavak elfogytak, és egyszerűen képtelen voltam írni. Igen, teljesen kétségbe voltam esve; féltem, hogy többé nem tudom az egyik szenvedélyemet űzni.

 Aztán tessék, sikerült. Valahogyan, de sikerült.

És most boldog vagyok. Remélem, páran örültök annak, hogy hoztam friss sztorit. 

 Nem is tudok többet mondani.

Jó olvasást kívánok ehhez a One Shot-hoz; és NAGYON ajánlom hozzá a végén lévő dalt... Igazán illik a sztorira, és egyébként is hihetetlen egy dal.

 Ne féljetek elmondani a véleményeteket, csak nyugodtan tegyétek, nem harapok !!!:):) xx

 A futómű hangja uralja csupán a teret, annak mozgása a szél erős fúvásával, egy szintet csapdos. A hajnal közeledik, ennek készséges rámutatója az éppen felkelő Nap; rózsaszín és narancssárgás fényével kezdte el díszíteni a bárány szőrméhez hasonlító felhőket. Egy pillanatra eszembe jut egy kiskori, naiv álmom, amikor még kispisis koromban arra vágytam, hogy felhőről felhőre ugrándozhassak, egyedül, boldogan kacagva. Ám, ahogy nőttem fel, és az iskolában való tanításnak fejléce is egyre magasabbra ugrott; csalódottan vettem tudomásul a tényt, miszerint a felhő nem kézzel fogható anyag, és természetesen nem lehet ugrándozni rajta, mint egy részeg bakkecske.
 Ezzel egy időben álmom nagyobbá nőtte ki magát; eldöntötte, hogy én egy nap - ha törik, ha szakad, de - énekes leszek. Tök mindegy hol, és milyen nagyságban; csak had énekeljek. Ha egy raktárban énekelhettem volna csak, még az is megfelelt volna - feltéve, ha az nem örökké tartott volna.
 De az egykor nevetséges álommal rendelkező kisfiú felnőtt; és volt akkora mákja, hogy négy nagy arc mellett meghódítsa a világot.
 Bandánk éppen turnézott; és a következő nap tesszük meg az ötvenhatodik koncertünket ezen.
 Ahogy kifelé meredtem, a színekben pompázó és puhának tűnő felhőkre, a futómű hangjával a fejemben; újra elgondolkodtatott az, amely mostanában oly' sokszor.
Mi értelme is van ennek?
 Mi értelme van egy olyasfajta munkának, amelyet szerte a világon, minden mézes-mázos, puccos nagy ember eltúloz, és túlságosan felértékeli? Mi van azokkal az emberekkel, akik százszorta többet tesznek azért, hogy asztalukon mindennap étel legyen? A tűzoltókkal, mentősökkel, rendőrökkel, orvosokkal; akik ténylegesen, saját kezükkel mentenek életet, nem pedig a "létezésükkel" - ahogy rajongók ezrei mondják el nekünk személyesen, avagy az internethálón keresztül.
 És ekkor elgondolkodtatott az is, hogy mivel érdemelhettem ezt ki. Hogyan érdemelhettem ki a milliárd pénzösszegeket, vagy ha a pénzt nem nézzük; több milliárd ember bizalmát és hitét; csillogó szemét, amelyek alatt sokszor zavarban érzem magam? Zavarban érzem magam, mert olyan hihetetlen és felfoghatatlan ez az egész kavalkád; néha biztosra érzem az álom édes melankóliáját; mézes ízét és kecsegtetését.
 Aztán később újra emlékeztetem magamat, hogy bizony Zayn, ez bizony nem álom, ez a VALÓSÁG.
Valóság.
A valóság nem lehet ilyen álomszép, nem igaz?

- Zayn, már megint hülyeségeken gondolkodsz? - Liam.
Liam az a fiú, aki a legközelebb áll hozzám, a négy idióta közül; és nehezen, de be tudom ismerni magamban, hogy Ő nem csupán egy testvér már nekem, hanem annál több - sokkalta több.
 Álmos, épp-most-keltem-fel és rekedtes hangja arra késztette testemet, hogy libabőrözzön és hevesen lélegezzen, a megdobbanó szívemről nem is beszélve.
Mellettem ült a magánrepülőnkön - MAGÁNREPÜLŐNKÖN !!! -, míg Niall és Harry előttünk, Louis mögöttünk szundikált mélyen, ezzel meghagyva a csendnek - és nekem - a nyugalmat. Csupán el kellett fordítanom balra a fejemet, Liam illata pedig betöltötte aurámat, csillogó és kíváncsi barna szemei - amelyek kísértetiesen hasonlítottak az enyémekhez, mégis volt benne valami más - rám összpontosultak. A nemrég újranőtt haja most kócosan meredezett minden felé, és selymes arcbőre is ragyogott a pihentető alvás által.
 Nagyot kellett nyelnem tökéletes lényére - túl álomszerű volt Ő is.
- Attól függ, mi a hülyeség, Li - rántottam vállat, amolyan "minden mindegy" alapon, lazának mutatva magamat; pedig közel sem voltam az.
Olyan feszült voltam, teljesen ismeretlen okokból, hogy legszívesebben kiugrottam volna a repülőgépből. Habár, ahhoz túl gyáva vagyok, és utolsó pillanatban hezitálva, kiskutyákat megszégyenítő módon kuncsorogtam volna vissza magamat ugyanoda, ahol jelenleg is ültem.
- Zayn - lágyan ejtette ki nevemet, arcán pedig amolyan elnéző mosoly terült szét; ily' módon emelte fel bal tenyerét, és simított végig jobb arcélemen, amelyen pár napos borosta csak nőttön nőtt.
Arcomat készségesen nyomtam neki nagy tenyerének, egy pillanatra le is hunytam szemeimet.
- Liam, én egyszerűen csak nem tudom elhinni, hogy mindez velünk... velem történt meg. Értesz engem? - fakadtam ki halkan, vigyázva arra, hogy a többieket fel ne keltsem.
- Megértelek - válaszolta rögtön, majd visszahelyezte ölébe, eddig engem simogató kezét. Egy pillanatra kimeredt az ablakon, apró mosollyal nyugtázta a felkelő napot, majd amikor újra belenézett szemeim közé, amaz olyan átható és szenvedélyes volt, hogy egy izzadságcsepp végigfolyt tarkómon, miközben nyeltem egyet.
És amikor azt hittem, meg fog szólalni, nem tette meg. Csupán meredt rám. Ugyan, zavarba hozott, a helyzet furcsasága és valamilyen elfojtott vágynak a birtokosa; de még véletlenül sem szakítottam volna el a tekintetemet róla.

 Azonban ez az idilli pillanat olyan gyorsan tűnt el, hogy egyet pislogni sem volt időm. Méghozzá az előttünk ülő Narry párosnak hála - időközben felébredt a két jómadár, és hangos csiripelésükkel - amely megjegyzem; marha hülyeség volt - mindenki pillantását elnyerték.
 Ez a kis összeröffenés is, olyan gyorsan szaladt el, ahogyan jött; a következő percekben pedig arra eszméltünk, hogy szorosan ölelik egymást.
- Idióták -  hallottam meg a mögöttünk ülő Louis morgását, amire Liam-mel mindketten felkuncogtunk.
Idióták voltak mindannyian, ahogy én is; ez kétségtelen. Pont ezért jöttünk ki ilyen jól.

***

 Önfeledten kacagva, hatalmas adrenalin szinttel futottunk kifelé a stadionból; késő este volt már, a csillagok fent ragyogtak a sötét égbolton. Mindenki közül - természetesen - én voltam az utolsó, aki annyira összeszedte magát, hogy kimenjen a stadionból; póló nélkül, izzadtan szaladtam, az előttem lévő Louis után. Kamerák és emberek hangjának hada csapta meg fülemet, de még véletlenül sem néztem rájuk; makacsul kötöttem pillantásomat az előttem haladókra; és önkénytelenül is, de megkönnyebbülve felsóhajtottam, amikor végre beléptem a turnébuszunkba. Rögtön becsapódott mögöttem az ajtó, mert ha nem tette volna; a legelvetemültebbek képesek lettek volna utánam jönni.
Elállt lélegzettel, egy apró vigyorral fordultam meg; így néztem és hallgattam a dörömböléseket, amelyek csupán akkor szűntek meg, amikor a busz hatalmasat dudálva elindult.
 Őrület.
Őrület ez az egész, és én piszkosul élvezem - habár még mindig értetlenül.

 Fejet rázva léptem beljebb; a többiek kiterülve ültek, avagy feküdtek a beépített bútorokon - egyedül Niall kezében volt ott a telefonja, és jól tudtam, hogy éppen twitteren lóg, és megköszöni az újabb csodás koncertet a rajongóknak.
 Sóhajtva huppantam le én is Liam mellé, miután Harry hosszú lábát átléptem, amely útban állt. A most már mellettem elhelyezkedő fiú cselekedetével ellentétben - jobb karját vállamon lazán átdobta - korholóan szólt hozzám.
- Zayn, nincs olyan meleg, hogy egy szál semmiben járkálj kint, ráadásul izzadtan.
- Liam - néztem szemei közé, miközben nevét lágyan ejtettem ki.
Arcára simítottam, a neki közelebb eső tenyeremet, Ő pedig készségesen simult bele. - Nem kell aggódnod értem, habár jól esik a gondoskodásod...
- De meg kell tennem, helyetted is - szakított félbe ízes hangsúllyal, amire lélegzetem elakadt.
Csend köszöntött be közénk, egymás szemébe meredve. És habár éreztem a többiek tekintetét magunkon, meg persze a levegőbe kerülő hirtelen, valamilyen várakozással teli feszültséget; nem akartam és nem is tudtam elszakadni pillantásától.

***

- Olyan nevetséges, hogy még magadnak sem ismered be, Zayn - Harry szemforgatva jegyezte meg.
 Fogalmam sincs, mennyi idő telt el; ténylegesen mintha egyet sem pislogtam volna, és elérkeztünk az utolsó koncertünkhöz a turnén. Annyi hihetetlen és csodás pillanat után nosztalgikus érzések hada árasztanak el, hacsak a mai fellépésünkre gondolok.
 A Narry párossal hármasban voltam együtt hotelszobámban, miután olyan hevesen és biztosan állítottak be hozzám, miközben én éppen a hajamat állítgattam a fürdőszobában, egy szál alsógatyában.
- Most miről is beszélünk? - Hülyének éreztem magam, amiért fogalmam sem volt a témáról, hogy egyáltalán miről hadoválnak ezek.
 Harry ingerülten felsóhajtott, ezzel ellentétben Niall egy elnéző és kedves mosollyal közelebb lépett hozzám; két vállamra téve a két karját nézett bele mélyen szemeimbe.
- Ne is tagadd! Szereted Őt, igaz?
Zavartan húztam össze szemöldökömet, még mielőtt felfogtam volna mondandóját, avagy mondandójukat. A szívem persze rögtön reagált, és heves vágtába kezdett, majd miután agyam legeldugottabb részébe is eljutott az információ, miszerint valakik tudják, amit még én is nehezen vallok be magamnak; lélegzetem elakadt, és merev tekintettel néztem hol Niall-re, hol Harry-re.
 Ezután kiszáradt torkommal nagyot nyeltem, vállaim tehetetlenül összeomlottak, fejemmel együtt. Úgy éreztem, mintha egy vesztes lennék. Egy vesztes, aki tehetetlen.
- Igen - suttogtam, amely ebben a feszült csöndben hangos kiabálásnak tűnt. - Szeretem Őt - mondtam hangosabban.
 Mikor felnéztem a párosra; nem láttam megvetést, vagy ehhez hasonlót. Szeretett teljesen elmosolyodtak, és egyszerre vontak ölelésbe.
- Ő is szeret téged, Zayn. Látjuk, tudjuk, érezzük. - Amikor elváltunk egymástól, Harry egy vállveregetést adott, Niall pedig e szavakkal ajándékozott meg.
Bizonytalan tekintetem alatt csak felsóhajtottak, és hitetlenkedve megrázták fejüket.
- Mond el neki. Hidd el, nem fogsz csalódni.
Ezekkel a szavakkal hagytak ott engem; én pedig egy hatalmas sóhajjal, összezuhanva landoltam a puha ágyon. A félelem rendkívüli módon mardosott; gyomrom pedig olyannyira összeszűkült, hogy féltem, abban a pillanatban hányni fogok.

 Aztán eszembe jutottak Anya szavai, még ezelőtt az őrület előtt; a kezdetekkor:
- Zayn, neked sikerült az, amely nagyon kevés embernek. Szembeszálltál a félelmeddel, és ez készségesen fel fog Téged juttatni a csúcsra, megígérem.

És igaza is lett. De ha most látná, hogy milyen beszari módon hezitálok egy szerelmi vallomással; talán nem állítaná ezt. Vagy mégis?

***

 Úgy terveztem, hogy nyugodt körülmények között, privátban beszélem meg Li-vel ezt. Elképzeltem, ahogy zakatoló szívvel elé állok, és hatalmas, mély levegőt veszek, majd kimondom azt a három szót: Szerelmes vagyok beléd. Később pedig lágyan, forrón csókolnám meg, Ő pedig készségesen simulna hozzám.
 De persze, nem így történt.

 Koncert előtti percek voltak. A hangulat feszült volt, kissé borús; tekintve, hogy ez volt az utolsó koncertünk azon a turnén. Az ismerős, fellépés előtti idegesség most furcsa módon nem volt jellemző rám. Pedig mindig én voltam az, aki túlságosan agyon aggódta és izgulta magát; fejemben azonban egyetlenegy mondat keringett, és egyetlenegy név ismétlődött.
Liam, Liam, Liam.
Szerelmes vagyok beléd.
Liam.
 És ez addig folytatódott, amíg be nem állítottak minket az utolsó percben, hogy aztán kirobbanhassunk a színpadra. Egész idő alatt nem bírtam levenni a szememet róla, amit van egy olyan érzésem, hogy észre is vett.
Sajnos nem volt olyan szerencsém, hogy mellette álljak; közöttünk Louis álldogált türelmetlenül - sosem bírta a várakozásokat, még ha csak egy percig sem tartott. Viszont ez sem akadályozott meg a Liam-et csodáló tortúrámban; és mikor megelégelte a ráirányuló, perzselő pillantásomat; a levegő a tüdőmben rekedt.
 Visszanézett.
Úgy éreztem magam, mint egy gimis tinilány, akire a kiszemelt, menő fiújelöltje rápillant; azonban tudtam, hogy Liam nem csupán egy izompacsirta és egy kigyúrt gorilla; Ő sokkal több volt annál és értékesebb.
 Így aztán egy elszánt pillantással megelégeltem a helyzetet. Azt akartam, hogy azokat a puhának tűnő, kívánatos ajkak rajtam legyenek, és a forró nyelve bejutásért küzdjön; hogy összefonódhassunk.
- Louis, megbocsájtasz egy percre, kérlek? - Az említett srác kíváncsian kapta rám tekintetét, és kissé zavartan lépett el az utamból... utunkból. 
Eközben végig Liam-en tartottam a szemem, amely miatt még jobban összezavarodott a kék szemű srác, és köztünk kapkodta a tekintetét. Nem értette a helyzetet.
 A Narry páros már csak akkor vette észre a szituációt; amikor nem hezitálva lekaptam a tökéletességet; és forrón, szenvedélyesen csókoltam, amíg a levegőmön kifért. És Ők voltak az egyedüliek, akik mindent tudóan összemosolyogtak, majd ujjongani kezdtek; mindenki, aki meglátta a jelenetet, hitetlenül figyelt minket.
Louis még a száját is eltátotta.

A csókra kitérve pedig egy szó volt rá kifejezetten jellemző: forró. Olyan tüzes és fellobbanó volt, hogyha papírból lettem volna, biztosan hatalmas lángokban csapott volna fel a tűz.
 És mikor kimondtam, a szemébe nézve azokat a szavakat...
- Szerelmes vagyok beléd.
... Tudtam, hogy Ő is így érez.
Tudtam, hogy mindketten egymást kísértve éltük eddig mindennapjainkat; félve és vágytól elfojtottan.
 De itt van egy dolog, amit kamatoztatni tudtam, és szárnyalni kezdtem: a félelem nélküli érzet. Ha mindenki túl tudna jutni gátlásain; aranyélete lenne.
Talán ez a titok mindenhez. Félelem nélkül élni.

Beyoncé - Ghost & Haunted