Holding onto heaven (one shot; Zarry)

Hello!!!

 Remélem, még akadnak olvasók ezen a blogomon; a két hét, hosszú kihagyás után.

Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem voltam; higgyétek el, nekem is rossz volt, hisz' hiányzott. Nagy volt hajtás, sok volt a program, és ha volt időm; azt inkább pihenésre szántam.

 De most itt vagyok; jelentkezem, még hozzá egy kis, rövidke Zarry One Shot-tal, így, karácsony előtt gyorsan. Ne aggódjatok, mindenképp hozni fogok egy karácsonyi One Shot-ot, többet is akár, ha még kíváncsiak vagytok rám.:)

 ILLETVE a Larry Christmas blogra én is jelentkeztem, és HATALMAS nagy megtiszteltetés, hogy annyi csodás íróhoz csatlakozhattam... Nagy is rajtam a nyomás és a félsz.

Nos... Akkor nem is dumálnék tovább; jó olvasást kívánok; remélem tetszeni fog a komolysága ellenére is... Oh, és amit talán még fontos megemlítenem, az az lenne, hogy ezt a sztorit a saját életem ihlete.

Enjoy.xxx

 Tenyereim izzadtak, s az ujjaimat már ripityára ropogtattam. Hajamba néha-néha idegesen beletúrtam, számat idegbeteg módjára rágcsáltam és tépkedtem.

- Harry! - a pakisztáni fiú aranybarna szemeit, mélyen belém fúrva jött közelebb hozzám, s jobb tenyerét gyengéden ráhelyezte bal karomra. - Kérlek.

Megtörtem. Megtörtem átható, esdeklő íriszeitől; a forró, bizsergető közelségétől. S míg én a szobám minden sarkát tüzetesen végigmértem, úgy mint még soha - észrevettem az ajtó melletti sarokban, egy viszonylag nagy pókot, körülötte az átlátszó hálójával -, illetve míg ajak rágcsálva gyűjtöttem magamban az erőt; addig Zayn még hozzátett valamit mondandójához: - Harry, kis pisis korod óta legjobb barátok vagyunk, tudod, hogy megbízhatsz bennem.

Tudtam, persze, hogy tudtam. De ez egy olyan dolog volt, melyet nemhogy neki, de még a szüleimnek sem mondtam el soha, nem véletlenül. Vannak dolgok, melyeket úgy sem érné meg elmondani senkinek, tekintve, hogy nem értenék meg. 

 Nagyot nyeltem, hogy a torkomban keletkezett csomót enyhítsem. Persze; mindhiába volt a próbálkozás.

Ziháltan vettem a levegőt, de egy hatalmas sóhajt követően; úgy döntöttem a szavak helyett a tetteim beszéljenek.

 A pulcsim mindkét ujját feljebb húztam, nem is hezitálva. Ekkorra már úgy voltam vele; lesz ami lesz. Ha Zayn ez miatt neheztelni fog rám, vagy ami rosszabb; megundorodni tőlem, hát legyen. Nem fogom szégyellni.

 Az említett, ahogy meglátta a mélyebb, illetve már kevésbé mélyebb vágásokat ott; szemei elkerekedtek, ajkai szétpattantak, és a lélegzete tisztán hallhatóan elakadt.

- Harry - suttogta elhalóan, két karomat pedig gyengéden megérintette, a felsértett területeken.

Simogatta, vagy csupán ott tartotta valamelyik sebhelyemen az egyik ujját; de mindenképp érintkezett velem valahol ott. Percekig ez ment, én pedig a plafonra meredve próbáltam kiüríteni elmémet; mert nem akartam semmire gondolni. Semmire.

Azonban Zayn rekedtes, elhaló hangjára, melyhez hasonlót talán még soha nem hallottam; tekintetemet visszahelyeztem, az előttem törökülésben lévő srácra. - Miért tetted ezt magaddal? - Lélegzetem hirtelen gyorsult fel, mikor puha ajkaihoz emelte az egyik karomat, és minden sebhelyemet egyesével csókolgatni kezdte;  majd a másikkal ugyanezt tette.

- Z-Zayn, e-ez ne-em szükséges - nyögtem ki, mert nem akartam, hogy úgy érezze; kötelessége bármit is csinálnia ez ellen; nekem bőven elég volt, hogy itt volt mellettem mindig.

 Aranybarna íriszeit rám emelte, és azokban megjelenő könnyeket meglátva; nekem is azokat csalt szemeimbe.

- Ígérd meg nekem Harry, hogy SOHA nem teszel többet ilyet magaddal - suttogta, arca olyan mély elszántságot tükrözött, hogy lélegzetem újra elakadt.

Tekintetemet a gyűrött párnámra kaptam, azonban a fekete hajú srác, rögtön visszahelyezte azokat magára.

 Még közelebb csúszott hozzám ültében, két, forró tenyerét arcom mindkét oldalára helyezte. S míg azok forrtak érintése alatt, addig Zayn mélyen belém fúrva tekintetét, elismételte előbbi szavait.

- Ígérd meg nekem Harry, hogy SOHA nem teszel többet ilyet magaddal; ígérd meg. - Dadogva teljesítettem kérését.

- Me-megígérem.

Egyet bólintva fürkészte arcom minden szegletét, ezzel zavarba hozva. 

Hosszú perceket követően mély, férfias hangjával megszólalt:

- Nem szeretnélek kifaggatni azért, hogy miért tetted - hagyott egy kis szünetet, és a legmeglepőbb az volt, ahogyan ráhangolódott minden érzékszervem. - Csak szeretném, hogy tudd; nekem bármikor elmondhatod, hisz' ha valaki, akkor én itt leszek melletted, bármi történjék. - Miután sietve bólintottam egyet, folytatta. - Harry, fogalmad sincs róla, hogy az emberek mennyire is ugyanolyanok. Mind érezzük magunkat egyedül, magányosan, elveszettnek...

- Jelenleg te is szoktad? - karcos búgásommal szakítottam félbe, amire torkára forrtak a szavak.

Egy pillanatra elnézett rólam, de azután olyan mélyrehatóan pillantott vissza íriszeim közé, hogy megremegtem. Egyet bólintva válaszolt kérdésemre.

 Percekig csak meredtünk egymás szemeibe; és hosszú évek múltán, csupán most vettük észre egymás sebeit, melyek hol mélyebbek, hol már kevésbé azok. De ott voltak.

- Hogy lehet, hogy kiskorunk óta ismerjük egymást; de mégsem eléggé? - suttogtam.

Csönd telepedett közénk, mely inkább elgondolkodtató volt, mint kínos.

- Nem tudom... - lehelte végül Zayn.

Aranybarnái az én zöldeimmel összefonódtak, s mindenféle szenvedésen túl, a boldogság szigetére úszva; mosolyodtunk el egyszerre. Nem azért, mert boldoguk voltunk, önfeledtek; vagy bármiféle hátsószándékú ok miatt. Hanem egyszerűen csak azért, mert itt voltunk egymásnak, és ha az egyikünk a mély gödörbe került, a másik sietve segített neki kijutni.

 Szerencsés voltam.

 És másnap, mikor bementem az iskolába; erre gondoltam, s tudtam azt tettetni, mennyire egy boldog életet élek, tele jóságokkal, szépségekkel.

De nekem egy szépségem volt csupán; Zayn Malik, akit még aznap megcsókoltam, mert nem akartam többé egy helyben toporogni az életben.

Foxes - Holding onto Heaven