Let's get drunk! (one shot; Lilo)

Aloha!

Igen sokat vacilláltam azon, hogy ezt kiposztoljam; de végül megtettem. Össz-vissz három oldal, egyáltalán nem sok. Azért remélem tetszeni fog.

És ami még fontos... Szóval, a napokban elkezdtem egy olyan regényt, melyben biztos vagyok, hogy be fogom fejezni. Annyit elárulok róla, hogy bromance és Larry történet, de többet nem. :P Őszintén, nagyon izgatott vagyok majd a későbbi reakciókra a regény után; hiszen egy olyan fajta történetet írok, melyet nemhogy magyarul, de angolul sem láttam sehol - de ezt nem merem megkockáztatni; a lényeg, hogy magyarul nem láttam olyat sehol.

 Szóval addig is jó olvasást kívánok a Lilo one shot-hot, remélem tetszeni fog, rövidsége ellenére is! Enjoy. xxx

- Van egy ötletem, mit csinálhatnánk - legjobb barátom, Louis vigyorogva nézett rám, szeme felcsillant, gondolom az éppen fejébe szökő ötlet miatt.

 Nyári nap volt, s már kezdett alkonyodni. A kis, fakunyhónkban voltunk Louis-val, mely az én családom nyaralója volt, már évtizedek óta. Az erdő közepén helyezkedik el, egy hegy oldalán. A kunyhó előtt egy kis patak csörgedezik, s folyik amerre mennie kell; gyönyörű, zöld, nagy lombú fákat lehet látni mindenhol; madarak dalolása; szöcskék hegedűzenéje; mókusok magas hangja lepte be a helyet; a friss, erdei levegőről nem is beszélve. A kunyhónknak volt egy terasza, melynek alja - természetesen - fadeszkákból állt, és rajta volt egy hintaágy, mely szintén fából készült.
 Legjobb barátommal, Louis Tomlinson-nal, kit óvodás korom óta ismerek; jöttünk el ide egy hétre. Szüleim megengedték egy feltétellel; ... ha nem szedjük szét a helyet. Hiszen tisztában vannak vele, ha mi összekerülünk, akkor valami mindig összetörik, összezúzódik, esetleg összekarcolódik. Sok példa, s eset volt már erre, hogy kiismerjenek minket, és hülyeségeinket.
 Igazából legfőképpen Lou az, aki kitalálja az ötleteket, én csak vigyorogva segítek neki. Ez egy közös, együttműködő dolog. Közös munka.

Már négy nap, s három éjszaka telt el ittlétünk alatt; és igazán jól el tudtuk foglalni magunkat, igazán jól éreztük magunkat.
 Este volt, már alkonyodott - mint ahogy nemrég volt említve -, és Louis és én egy-egy zöld teával kiültünk a hintaágyra, csak hogy gyönyörködjünk a látványban, s hogy valamivel elfoglaljuk magunkat. Sokáig csöndben ittuk teáinkat, azonban mikor Louis megitta az utolsó kortyot is bögréjéből; akkor nézett rám csillogó szemekkel; és lelkes hanggal, vigyorogva mondta ki azt a mondatát, mely kettőnk kapcsolatát teljesen megváltoztatta.

Kíváncsian meredtem kék szemeibe, jobb szemöldökömet felhúzva invitáltam arra, hogy folytassa csak.
- Tudod... Khmm... - zavartan megvakarta tarkóját, mintha kissé szégyellné magát, de tudom; Louis Tomlinson semmilyen körülmények között nem szokta szégyellni, semmilyen tettét, s szavát - ... Szóval, annak ellenére, hogy szüleink megtiltották, hogy piát hozzunk ide... - kiguvadt szemekkel meredtem rá, és közbevágtam.
- Lou, te hoztál piát?! - nem voltam felháborodott, vagy mérges, dühös, esetleg sértődött. Sokkal inkább örültem ennek a hírnek, ez volt hallható hangomból is.
 Louis félve pillantott szemeimbe, azonban mikor ott nem talált semmilyen rosszallást; mindjárt jobb lett a kedve, és újra elkezdett vigyorogni, majd hevesen bólogatni kezdett.
- Bizony.

***

 Egy órával később már a sárgaföldig leittuk magunkat, és a nyaralónk szőnyeggel borított padlóján terültünk el; szemünk csillogott az alkoholtól, hangunk pedig igen viccesnek hallatszott.
- Liaaaaam - Louis igazán olyan lett az alkoholtól, mint egy kislány; pontosabban egy hisztiző kislány.
 Érdeklődve fordítottam fejemet az irányába, mire rögtön bele ütköztem kék szemeibe; és furcsa, de akkor először gondoltam azt, hogy mennyire gyönyörűek is azok. Talán az alkohol hatása volt, talán nem.
 Biztosan nem.
- Hmm? - hümmögve invitáltam arra, hogy beszéljen, de Ő csak meredt az én barna szemeimbe.
Nem értettem mi érdekeset lát azokban, míg meg nem szólalt:
- Liam, neked eddig is ilyen szép szemeid voltak? - puhán ért hozzá jobb orcámhoz, és furcsa mód jól esett ez a mozdulata. Tenyerébe, csukott szemmel doromboltam, rendkívül élvezve érintését.
- Lou - suttogtam, magam sem tudom miért; úgy éreztem muszáj nevét súgnom.
- Li - suttogta Ő is, majd kis szünet után megszólalt - Menjünk ki a szabadba! - és már pattant is fel; de arra nem számított, hogy a hirtelen jött mozdulattól elesik, rá a fenekére.
 Hangosan, röfögve röhögtem, szokatlan volt hallanom ezt a hangomat, s nevetésemet, hiszen én nem ilyen vagyok, nekem nem ilyen hangom, főleg nem a nevetésem.
Louis sértődötten meredt rám, még mindig hisztiző kislányt játszva fonta össze karjait, mellkasa előtt.
- Liam, most ki kell engesztelned, amiért csúnyán kinevettél! - kis éllel mondta ki szavait felém, azonban hallottam egy kis játékosságot is a hangjában.
 Kaján vigyorral kúsztam oda hozzá, négykézláb. Mikor melléértem, arcomat nyaka hajlatába temetve motyogtam:
- Most nekem lenne egy ötletem, amivel garantáltan kiengesztelnélek - majd puhán belecsókoltam nyakába, hogy tudja, mire értettem szavaimat.
Meglepődve fogadtam halk sóhaját, de vigyorom még nagyobbra nőtt ezzel szemben. Fogalmam sincs mit, miért tettem; agyam teljes káoszban úszott, csakis az lebegett előttem, hogy miképp engesztelhetném ki Lou-t.
 Kíváncsian meredt szemeimbe, az Ő kék éghez hasonlító szemei pedig egyszerűen, mintha be akartak volna szippantani, mintha arra szolgáltak volna, hogy másodállásban beszippantsanak engem, akár a fekete lyuk.

Louis szépen, lassan megnyalta a száját, amit megbűvölve néztem végig, majd megismételtem mozdulatait, le nem véve vékonyan metszett ajkairól a pillantásomat. Ajkai is mintha el akarnának engem csábítani, és készen voltam lecsapni rájuk; nem foglalkozva az esetleges következményekkel.
 Ahogy észrevettem, hogy mindketten úgy zihálunk, mintha a híres New York-i maratont futnánk; akkor voltam teljesen kész. De mintha Ő neki is fogytán lett volna a tűrőképessége.
 Egyszerre hajoltunk egymás felé, és érintettük össze ajkainkat. Ajkaink olyan forróak voltak, hogy rögtön felforrt az én vérem is. Még mindig négykézláb helyezkedtem el mellette, azonban egy merész döntéssel; belehuppantam Lou ölébe, amit örömmel fogadott; ezt onnan tudtam lekövetkeztetni, hogy rögtön átfonta karjaival derekamat, melyek eddig a mellkasa előtt voltak. Kezei szinte belemartak csípőmbe, miközben próbált még és még közelebb húzni magához.
- Li, én asszem' kívánlak, ez normális?! - vált el zihálva tőlem, majd szintén zihálva szólalt meg; forró lehelete megcsapta ajkaimat, amiért azok még jobban bizseregni kezdtek. Még csak akkor váltunk el, mégis újra vágytam a csókolózásra köztünk.
 Én is ziháltam, elképesztően. Így meredtem szemeibe egy darabig, majd nehezen, de megszólaltam:
- Nem, ez egyáltalán nem normális. De én is kívánlak - és idáig bírtuk.
Lou szeme elsötétedett a vágytól, ajkaiba harapva meredt még egy kis ideig a szemembe, majd hevesen nekem esett, pontosabban az ajkaimnak.
 Majd azon a szőnyegen, melyen nemrég még egymás mellett feküdtünk; ott történt meg köztünk egy olyan végzetesnek tűnő hiba, mely miatt későbbi életünkben nehezteltünk egymásra.
 De végül minden helyrejött, és a mai napig köszönetet mondunk azért, hogy ez megtörtént köztünk. Mert különben soha nem ismertük volna be, sőt; nem is tudtuk volna meg, hogy mennyire is vágyunk egymásra, mind szerelmi, mind kevésbé szerelmi téren.
 Szóval egy tanács: ha nem vagy biztos a Te és legjobb barátod kapcsolatában; soha ne rúgj be mellette! Ha csak nem arra játszol, hogy összejöjjetek... Mert akkor garantált a siker!