Ten feet tall (novel; Ziall) XVII.

Hello!!!

 Tudjátok, mi jutott eszembe?

Az, hogy mennyire, de mennyire is hálátlan vagyok. Nem köszönöm meg eléggé a támogatásotokat, az érdeklődéseteket; az újabb feliratkozókat, kommentelőket sem. Pedig elképzelni nem is tudjátok, mennyire, de mennyire is jó érzéssel töltenek el ezek. Hogy mennyire is egy blog őrült lány vagyok. 

Nagyon sokat számít nekem a Ti, azaz az Olvasóim véleménye.

 Most (VÉGRE) megérkeztem a Ten feet tall sztorim új fejezetével, amit próbáltam elég hosszúra megírni; csak, hogy kárpótoljak mindenkit, aki sokat várt erre.

 Nincs is több mondanivalóm; biztosan jelentkezni fogok még a hétvégén valamivel. Szóval jó olvasást kívánok; és TÉNYLEG köszönök mindent nektek! <3

Enjoy.xxx

( Ui.: Ne essetek kétségbe; a következő részekben ki fog derülni, mi volt abban a bizonyos borítékban... )

 Mindig is megijesztett az idő gyorsasága. Minden másodperc, perc, óra, nap, hét, hónap, év; ahogy egyre idősebb leszek, mintha ezek mind meggyorsulnának. Az életem órájának mutatói, mire kilencven éves, vén trotty leszek; olyan gyorsan fognak pörögni, hogy tüzet fognak okozni.

 Eltelt egy hét. Egy hét, a kis skót, nyugalmas Tiree szigeten. Egy hét ott, ahol igazán önmagam lehetek.

Egyfajta félelem érzet kezdett el ekkor hatalmába keríteni; ami a pár hét múlva elérkező hazautazásomhoz vonatkozik. Nem szeretnék hazamenni New York-ba. Nem szeretnék megint a kis csendes, álmodozó, depressziós Zayn Malik lenni újra. Habár, bevallom, ez a nyaralás jót tesz nekem.

Hogy miért?...

- Hey, Z; mit szólnál egy szolid úszóversenyhez velem? - Harry kihívó hangja, és arcmimikája feldühített kissé. Kissé? Nagyon.

 Ott voltunk a homokos, napos tengerparton; a Nap szokatlanul fényesen ragyogott, ahhoz képest, hogy még milyen korán volt még. Reggel tíz órakor már ott napoztam, a még anyától ajándékba kapott, kék törülközőmön. ( A Zayn Malik-os feliratot rajta királynak tartottam; és nem volt szándékom közölni senkivel; hogy kitől is kaptam... Úgy elvesztette volna a királyságát, azt hiszem. )

 Aztán ebből a melankolikus hangulatomból sok csepp, hideg víz, majd kis homok zökkentett ki; nem is említve a göndör srác okozta árnyékot rajtam.

 Egy pillanatig még komolyan meredtem, paprikás hangulattal szemeibe - tekintve, hogy megzavart relaxálásomban -, de aztán játékosan elvigyorodtam. ( Igen, JÁTÉKOSAN... Ezt is tőlük tanultam... Pontosabban Harry-től. ) Gödrösen viszonozta azt.

Felültem, majd kárörvendően válaszoltam:

- Hát nem is tudom H - használtam a nem régen kitalált becenevét -; nem szeretném, hogy úgy érezd, egy kis pisis jobb nálad.

Felnevetett. Olyan mélyen és hangosan, hogy a többi srác is ránk kapta már tekintetét. ( Louis a vízben lubickolt, Niall mellettem süttette magát - megjegyzem: egyáltalán nem bántam a dolgot -, Liam pedig egy jegeskávéval ült, a pár méterrel lévő, büfé pultja mellett. ) 

- Kihívás elfogadva Szépfiú - kacsintott, majd ordítva kezdett el szaladni a hullámzó, selymes kékség felé.

Önfeledten nevetve követtem; sprintelve hagytam le a srácot, aki ahogy észrevette ezt, majd a felé intézett, kinyújtott nyelvemet; tisztán láttam, ahogy a meglepődés kavalkádja szép, sorjában jelenik meg az arcán.

Aztán már csak előre figyeltem; egy méter, ha nem kevesebb választott el a víztől; de ekkor... Egy test megbéklyózott.

- HARRY, MI A FASZ?! - próbáltam mérgesen, epésen kérdőre vonni az említettet, tekintve, hogy testével rám ugrott, súlyával pedig lenyomott a homokba. 

Arcom és hajam több homokszemnek is otthont adott; a szerencsém az volt, hogy a szemembe nem került.

Úgy mozogtam alatta, mint akit kínoznak.

- Harry, engedj el - fojtott hangon szóltam hozzá, de ő csak nevetett.

Aztán fülemhez hajolva, huncutan megjegyezte:

- Biztos vagy benne, hogy azt akarod; szálljak le rólad? - Nem tehettem a megremegő testemről, vagy az önkénytelenül is becsukódó szemeimről. Libabőrös lettem, egész lényemben. 

- Teljesen - nyögtem, mikor hirtelen belenyalintott bal fülembe.

Hümmögött; hátam ívét végighúzta mutatóujjával; és feleszmélni sem volt időm, a vizes teste eltűnt rólam.

 Hatalmas vízcsobbanásra lettem figyelmes; a még mindig ködös tekintetemet odakaptam, de amaz rögtön kitisztult, mikor megláttam a lelapult hajú, óriási vigyorú Harry-t bent, az óceánban.

- NYERTEM! - ordította önfeledten, miközben egy "szolid" táncot ropott ott.

 Szemöldökeimet felhúztam, számat kissé eltátottam; majd hitetlenül felnevettem.

- Idióta - dünnyögtem.

- Hey, Zayn; látom, jól átvert a göndörke - Niall lágy hangja még mindig olyan hevesen érző lélegzést, és ugyanilyen szívversét eredményez nálam; hogy úgy kell lenyugtatnom magamat, nehogy egy szívrohamban legyen részem.

Hátamra fordulva, támasztottam meg magamat két könyökömön; így tekintettem fel rá. Szemei szokatlanul erősen világítottak; a mosolya pedig olyan szép volt, hogy gyomrom hirtelen szűkült össze, majd tágult ki újra.

Remélhetőleg ezeket a reakciókat, melyeket Ő váltott ki, nem vette észre... Az kínos lett volna.

- Khm, hát igen, eléggé... - dadogtam zavartan. 

A szőke srác volt az egyetlen, aki előtt nem mertem, nem BÍRTAM megnyílni. Egy érzés folyamatosan meggátolt benne. Akkor még fogalmam sem volt mi, csupán éreztem.

- Gyere segítek - segítőkészen felém nyújtotta kezét, és mikor készségesen belecsúsztattam enyémet; újabb légzészavar támadt fel tüdőmben. 

Olyan puha volt, mégis olyan masszív; bármelyik férfi megirigyelné. Miről is beszélek; mindenét bárki megirigyelné!

 Mikor felrántva, túl közel kerültem hozzá; beindult a vészjelzőm. 

NE, NEM SZABAD, TÁVOLODJ EL TŐLE! - villogott folyamatosan agyamban.

 Észrevette, hogy hevesen lélegzem. Azt hittem, ki röhög, vagy ami még rosszabb; tudomást sem vesz róla; de aztán tett róla, hogy a szívem még jobban kalimpáljon.

Meztelen derekam köré fonta karjait; így húzott magához. Egy pillanatig még lefagyva meredtem a szemeibe, amikből semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni. De aztán behunyta azokat a drágaköveket, arca pedig közelíteni kezdett felém.

Azt hittem, hogy ott, a parton, a többi srác előtt fogom megkapni tőle a hőn áhított csókot. Vonzó ajkain pihentettem szemeimet, a nyáltermelésem beindult, ezáltal többet is nyeltem. Levert a víz, ahogyan már csak pár centi választott el tőle.

De aztán... Kellemesen csalódtam. 

 Mikor azt hittem, hogy eljött az a pillanat, mikor édesnek tűnő ajkai rám tapadnak; helyette a homlokát döntötte az enyémnek. Elakadt a lélegzetem. Ez a gesztus sokkal többet ért, mint egy csók; mintha így akart volna kifejezni olyasvalamit, amit az akkori pillanatban nem mondhatott el; nem tehetett meg.

Követtem a példáját; és én is lehunytam szemeimet. Élveztem, ahogyan együtt lélegeztünk; tekintve, hogy ami belőle jött ki meleg levegő, azt én szívtam be, ami pedig belőlem, azt pedig Ő.

 Viszont, mint mindent; ezt is valaminek meg kellett szakítania. Egy fényképező jellegzetes kattanása tette ezt meg; én voltam az első, aki ezt észrevette, fejemet kissé elhúztam Niall-től.

Louis huncutan vigyorgott ránk, kezében egy polaroid fényképezővel. Kezében pedig azt a fényképet lebegtette, akár egy zászlót; amin az előző pózunkban voltunk a szőke sráccal.

 Keserű érzés kerített hatalmába Louis mondandója hallatán:

- A gerlepár hölgyeim és uraim. - Niall nevetett, ezért én is nevettem, habár nem volt őszinte.

Majd szomorúan néztem távolodó alakját; üresség fogott el.

- Na, Z; mit szólnál egy ivóversenyhez? - Egy hideg, vizes test hátulról hozzám tapadt, mire kissé felsikkantva ugrottam meg.

Megfordulva a bőszen vigyorgó göndörkét pillantottam meg. Úgy gondoltam, ez lesz a legjobb módja, hogy eltereljem figyelmemet, így visszavigyorogva bólogatni kezdtem.

- Kihívás elfogadva, H.

Csupán egy valaki átható pillantása égette hátamat; Liam-é.